






Hírek
Az Esélyek Háza székesfehérvári nyugdíjas-szervezetek közösségi aktivitásának növelését célzó, szeptemberben a Helyőrségi Klubban útjára indult, októberben pedig a Civil Házban vendégeskedő fórumsorozatának novemberi állomására a Nosztalgia Klub öreghegyi klubhelyiségében került sor.
Az Esélyek Háza Budai úti épületében tartotta szokásos közgyűlését a Fogyatékkal élők Fejér Megyei Sportszövetsége 2011. november 15-én, kedden. A rendezvényen előadást tartott Tóth László a Magyar Amerikai Football Szövetség elnöke.
Bár az enyingi Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum befejezése óta e bejegyzés elkészültéig eltelt nem egészen huszonnégy órában még nem volt időnk átnyálazni az annaleseket, emlékeink szerint a 31 résztvevő bizony rekordlétszám a programsorozat kétéves történetében.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság tevékenységét ismertető előadással kibővített Esélyóra keretében ismerkedhettek a mozgás-, hallás-, látás- és értelmi sérültek világával a székesfehérvári I. István Középiskola diákjai 2011. november 9-én, szerdán.
A Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztályának felkérésére tartott előadást Módszertani segítségnyújtás az esélyegyenlőségi terv elkészítéséhez címmel Márton Zoltán, a székesfehérvári Esélyek Háza igazgatója 2011. november 8-án, kedden a balatonkenesei Honvéd Üdülőben.
2011. október 27-én, csütörtökön a Munkácsy Mihály Általános Iskolában rendezett Tolerancia Nappal kezdődött a székesfehérvári Esélyek Háza két héten belül négy különböző helyszínt, közte két hátrányos helyzetű települést érintő Esélyóra-sorozata.
A székesfehérvári Esélyek Háza a Fejér Nyugdíjas Szövetséggel együttműködve szervezte meg Nyugdíjas Szociális Kerekasztal elnevezésű idősügyi fórumsorozatának aktuális állomását 2011. október 25-én, kedden a Fehérvári Civil Központban.
Az Egészségügyben Dolgozók Nyugdíjas Egyesülete Balatonfüreden rendezte immáron hagyományosnak mondható, székesfehérvári idősügyi szervezetek vezetői részére szóló továbbképzését 2011. október 7-én, pénteken.
A legkülönfélébb témákból összeállított programmal várta az érdeklődőket Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum elnevezésű sorozatának abai állomásán a székesfehérvári Esélyek Háza 2011. október 5-én, szerdán a Kultúr Közösségi Házban.
Egy középiskolás diákok számára tartott pódiumbeszélgetéssel, valamint az ünnepélyes megnyitóval indult útjára a székesfehérvári Esélyek Háza által szervezett, In memoriam Raoul Wallenberg című kiállítás 2011. október 3-án, hétfőn a Civil Szervezetek Regionális Szövetségének Balatoni úti székházában.
A székesfehérvári önkormányzat egyes szervezeteinek, valamint ünnepélyes városi programoknak és sajtóeseményeknek otthont adó Hiemer-ház frissen felújított épületszárnyában tartott akadálymentesítési bejárást fogyatékkal élőket segítő partnerszervezeteivel a székesfehérvári Esélyek Háza 2011. szeptember 29-én, csütörtökön.
Székesfehérvári idősügyi szervezetek részvételével rendezett Nyugdíjas Szociális Fórumot az Esélyek Háza 2011. szeptember 13-án, szerdán a megyeszékhely nyugdíjas honvédeinek otthonául szolgáló klubhelyiségben.
A megszokottnál kevesebb rendezvénnyel, de új és jól bevált programokból összeállított tartalmas eseményfolyammal várja az érdeklődőket a székesfehérvári Esélyek Háza a VIII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap során.
Az Értelmi Sérültek Fejér Megyei Érdekvédelmi Közhasznú Egyesülete és az Esélyek Háza 2011. szeptember 16-án immáron tizenegyedik alkalommal rendezi meg az értelmi fogyatékkal élők esélyegyenlőségi napját a VIII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap keretében a Bregyó-közi Sportcentrumban. A közreműködő szervezetek részleteket tisztázó programmegbeszélésére szeptember 7-én, szerdán került sor a székesfehérvári Esélyházban.
Az isztiméri Életet az Éveknek Nyugdíjasklub 2011. szeptember 3-án ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját. Az ünnepségen teljes létszámban vettek részt a klub tagjai.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság panaszfelvételi eljárását ismertető, illetve gyermekbántalmazási ügyekben felmerült kérdésekre választ adó rendezvényre került sor az Esélyek Háza Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum elnevezésű programsorozatának keretében 2011. augusztus 25-én, szerdán a Alba Plazában található Civil Piactéren.
A Székesfehérvár Megyei Jogú Város által szervezett nyári táborokban készült gyermekmunkákból összeállított kiállítás ünnepélyes megnyitóján Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönte meg a szervezésben és lebonyolításban közreműködő aktivisták, így kollégánk, Róka Gyula munkáját.
Regionális női strandfoci-tornának ad otthont a székesfehérvári Csitáry G. Emil uszoda szabadtéri területén található homokos sportpálya 2011. augusztus 20-án, az I. István király szentté avatásához kötődő nemzeti ünnepen. A rendezvényhez kapcsolódó sajtótájékoztatóra augusztus 16-án, kedden került sor a Hiemer-ház Boross-termében.
2011. augusztus 6-án a Soponyai Őszi Napsugár Nyugdíjasklub tagsága találkozóra hívta a megyei klubok tánccsoportjait. A szervezőkkel együtt hét csoport vett részt a találkozón.
Varga Istvánné Margitka festményeiből rendezett kiállítást az Életet az Éveknek nyugdíjas-szervezet a székesfehérvári Alba Plázában található Civil Piactéren.
A kormány pályázati úton közel 16 milliárd forintot fordít 2013-ig nagy létszámú bentlakásos szociális intézmények átalakítására és felújítására – mondta Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár.
2011. július 23-án a Baracsi Nyugdíjas Egyesület kedves meghívásának tett eleget az Életet az Éveknek nyugdíjas-szövetség Fejér megyei vezetősége.
A Nyugdíjas Szervezetek „Életet az Éveknek” Fejér Megyei Szövetsége klubjai egy kirándulás keretében ismerkedtek meg a Sóstói Tájvédelmi Terület szépségeivel.
Illusztris helyszínen, Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzatának közgyűlési tanácstermében került sor a székesfehérvári Esélyek Háza megyei Esélyfórum-sorozatának aktuális rendezvényére június 29-én, szerdán.
Június 27-től öt napon át a Guruló Műhely elnevezésű, mozgáskorlátozott emberek foglalkoztatását, önálló életvitelét segítő országos eszközfejlesztő-hálózat székesfehérvári egysége lesz az Alba Plazában található Civil Piactér vendége.
A Székesfehérvári Romák Egyesülete szervezésében szemétszedési, takarítási és meszelési akciót rendeztek a Mura utcai lakótelepen 2011. június 16-án, csütörtökön.
Ünnepi műsorral egybekötött sajtótájékoztató keretében adták át Székesfehérvár nyugdíjas-közösségének azt a színpadot, amely példaértékű összefogás keretében, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Lövölde úti szolgáltató háza melletti pihenőpark részeként került kialakításra.
A magyar HBO saját gyártású dokumentumfilmje
rendező: Kabarcz Zsófi
bemutató: június 30., csütörtök, 21:20 - HBO csatorna
Az elsősorban a jeges Dunában történt úszásairól ismertté vált ifjabb Schirilla György ezúttal a cukorbetegség veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet Zalaegerszegről Budapestre történő futásával. A jeles sportember Székesfehérvári fogadásának megszervezéséből az Esélyek Háza is részt vállalt.
Nyugdíjas közösségi tér, azon belül pedig pihenőpark létrehozására kerül sor a székesfehérvári Esélyek Háza szakmai közreműködésével az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület szolgáltatóháza melletti szabad területen. Az előreláthatólag az októberi avatóünnepségig tartó munkafolyamat részleteiről sajtótájékoztató keretében adott tájékoztatást Csetényi Attiláné, az ARNYE elnöke, Róth Péter alpolgármester és Róka Gyula, az Esélyek Háza munkatársa 2011. június 3-án, pénteken a Lövölde úton.
Elismerést adományozott a székesfehérvári Esélyek Háza igazgatójának a honvédelmi miniszter. Márton Zoltán május 18-án, a budapesti Stefánia Palotában, a Honvédelem Napja tiszteletére rendezett nagyszabású ünnepségen vette át a kitüntető címet.
Táborozási börzére kerül sor a Civil Szervezetek Regionális Szövetsége és a Széna Egyesület együttműködésében 2011. május 11-én, szerdán 15 órai kezdettel az Alba Plázában található Civil Piactéren.
Stílusosan szikrázó napsütésben került sor a Fogyatékkal Élők Fejér Megyei Sportszövetsége és a székesfehérvári Esélyek Háza által rendezett Fuss a fényben Fehérvár! elnevezésű programra 2011. május 7-én, szombaton a Bregyó-közi Ifjúsági és Sportcentrumban.
„Akkor lehet sikeres az EU Roma Stratégiája, ha az unió jogszabályalkotói megőrzik a már most jól működő, biztos alapokon nyugvó modelleket” - hangzott el a Magyar Dohánytermelők Szövetségének (MADOSZ) állásfoglalása a magyar EU Elnökség kiemelt eseményén, a Nemzetközi Roma Nap alkalmából április 8-án tartott nemzetközi konferencián, Budapesten.
Ötödik születésnapját ünnepelte az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Sarló úti tagszervezete 2011. április 6-án, szerdán a nyugdíjasklub közösségi helyiségében.
Az Esélyek Háza Kattints, rá nagyi! tanfolyamainak tragikus hirtelenséggel elhunyt oktatója, Csajbi László emlékére ültetett fát az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület április 6-án, szerdán a szervezet Lövölde úti szolgáltató háza előtti füves területen.
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület székesfehérvári időseket segítő szociális látogatóival közösen tartottunk megbeszélést 2011. április 5-én, kedden a szervezet Lövölde úti szolgáltató házában.
Az Esélyek Háza részvételével került megrendezésre a Közügyek szerdája a székesfehérvári Alba Plázában található Civil Piactéren 2011. március 30-án. A nap témája Székesfehérvár egészségfejlesztési terve volt
Az Egészséges Nyugdíjasokért Program keretében rendezett fórumot az Esélyek Háza, az Egészségügyi Dolgozók Nyugdíjas Egyesülete Székesfehérvár önkormányzatának közreműködésével március 16-án, szerdán a Szent György Kórház klubhelyiségében.
Bár a székesfehérvári Esélyek Háza március 8-án, nők napján rendezett bicskei Esélyfórumát mindössze két direkt érdeklődő tisztelte meg jelenlétével, az elkoptatott közhely ismét beigazolódott: nem (csak) a méret (ez esetben a létszám) a lényeg.
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület klubvezetői merőben új helyszínen, a Civil Szervezetek Regionális Szövetségének Alba Plázabeli, hivatalosan pénteken átadandó, Civil Piactér elnevezésű helyiségében tartották aktuális megbeszélésüket március 2-án, szerdán.
Nagy érdeklődéssel kísért ünnepélyes megnyitóval indult útjára a székesfehérvári Esélyek Háza által szervezett, február 28-tól március 11-ig a Civil Szervezetek Regionális Szövetségének székházában látogatható, diszkrimináció és antiszemitizmus ellenes tartalmú, Anne Frank - Történelem a mának elnevezésű kiállítás.
Rendkívül ötletes jelmezek segítségével lényegültek át a seregélyesi Élő Ősz Nyugdíjasklub vállalkozó szellemű tagjai, a csoport február 23-án, szerdán a település kultúrházában rendezett farsangi mulatságán.
Második napjához érkezett a Kortárs ki-mit-tud? vetélkedő a Szabadművelődés Házában. A 32 fellépő között voltak népdalkörök, szólisták, versmondók, tánccsoportok.
Kellemes meghívást kaptunk 2011.02.19-re a Fülei Nyugdíjasklub vezetőjétől, Kindl Józsefnétől, melynek örömmel tettünk eleget.
Mihály János, az Országos Szövetség elnökhelyettese megnyitójában kiemelte, mennyire fontos a bizottság mind a 19 megyében végzett munkája, mellyel igyekeznek minél magasabb szintű sportolási lehetőségeket szervezni.
A Sziget Utcai Óvoda kicsinyei látogattak a Tolnai Utcai Általános Iskolába az Esélyek Háza, Helló suli, mi is jövünk elnevezésű programja keretében 2011. február 16-án, szerdán.
Szociális kerekasztal-megbeszélést rendezett az Egészségügyi Dolgozók Nyugdíjas Egyesülete és az Esélyek Háza február 16-án, szerdán a Fejér megyei Szent György Kórházban.
Csecsemőtől a nyugdíjasig majd' minden korosztálybeli érdeklődő megtalálható volt a székesfehérvári Esélyek Háza Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum elnevezésű megyei roadshowjának február 15-i, móri állomásán a Lamberg-kastélyban.
2011. február 12-én tartotta évzáró közgyűlését a Sárszentmiklósi Nyugdíjasklub. Meghívott vendégklubok voltak a sárbogárdi városi, valamint a töbörzsöki nyugdíjasklubok tagjai.
A Seregélyesi Élő Ősz Nyugdíjasklub tagjainak és támogatóinak segítségével másodszor került sor Dr. Kiss Béla háziorvos összedőlt családi házából kiemelt 60-70-100 éves orvosi szakkönyvek, műszerek és eszközök kiállítására.
A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában folytatódott a székesfehérvári Esélyek Háza Esélyóra-sorozata február 11-én, pénteken. A program különlegessége volt, hogy a két tanítási nyelvű intézmény gyakorlatához igazodva előadása egy részét angolul tartotta dr. Varga Szabolcs, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének elnökhelyettese.
Székesfehérvári nyugdíjas-szervezeteket segítő közös sorozatuk harmadik állomásaként kompakt fénycsöveket adtak át az Esélyek Háza, a Gaja Környezetvédő Egyesület és az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület képviselői február 8-án az Esélyek Házában, a Matt a wattnak! elnevezésű program keretében.
A Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete meghívásának eleget téve vettünk részt a LÁRKE január 31-én, a székesfehérvári Helyőrségi Klubban tartott, "Elemi rehabilitációs szolgáltatás fejlesztése látássérült emberek számára" elnevezésű TÁMOP-pályázatának zárókonferenciáján.
Az új esztendőben is folytatja népszerű, nyugdíjasoknak szóló számítástechnikai képzés-sorozatát, a Kattints rá, nagyit! a székesfehérvári Esélyek Háza. Az első 2011-es tanfolyam megnyitóünnepségét február elsején tartottuk jól bevált helyszínünkön, a Krízisközpontban.
Diákönkormányzatokat segítő tanárok részvételével rendezett fórumot a székesfehérvári önkormányzat 2011. január 25-én, kedden a városháza Nagytanácstermében. A napirendi témák között szerepelt többek között Székesfehérvár új ifjúsági stratégiája, illetve az Esélyek Háza által szervezett, Anne Frank életét bemutató kiállítás is.
Szervezési nehézségek és három előadó váratlan távolmaradása miatt nehezen létrejövő, azonban annál jobb hangulatú Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórumot rendezett a székesfehérvári Esélyek Háza 2011. január 25-én, kedden a sárbogárdi József Attila Művelődési Házban.
A fogyatékkal élők sportolási lehetőségeinek témakörében rendezett szakmai továbbképzést a a Fogyatékosok Diák- és Szabadidősport Szövetsége január 21-én és 22-én a székesfehérvári Hotel Platánban. A rendezvényen a kérdéskör esélyegyenlőségi vonatkozásában tartott előadást Márton Zoltán, a székesfehérvári Esélyek Háza igazgatója.
Tizenöt helyi civil szervezet mutatkozott be A Kultúra Napja alkalmából tartott ünnepi rendezvényen január 22-én, szombaton a pázmándi Kossuth Lajos Művelődési Házban. Meghívtak, ott és sikerrel jártunk.
Évindító szociális kerekasztal-beszélgetést rendezett fogyatékkal élőket képviselő partnerszervezetei számára a Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Iroda január 18-án, kedden az Esélyek Házában.
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Sarló úti Nyugdíjasklubjának tagjai tettek látogatást a látássérültek mindennapjait épek számára bemutató székesfehérvári Árny alatt című kiállítás helyszínén, január 13-án, hétfőn.
A február 28-án kezdődő "Anne Frank - történelem a mának" időszakos kiállításnak otthont adó Civil Szolgáltató Központban jártunk.
A 2011-es év közös feladatait beütemező szociális kerekasztal-beszélgetést rendezett a Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Iroda a székesfehérvári nyugdíjas-szervezetek részvételével január 11-én, kedden az Esélyek Házában.
Az Esélyek Háza egyik kiemelt oktatási partnere, az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola december 20-án, hétfőn az intézmény tornatermében tartotta dramatizált betlehemi előadással színesített karácsonyi ünnepségét.
A karácsonyi ünnepkör közeledtekor a hat meglévő célcsoportunk mellé rendszeresen felveszünk egy tiszteletbeli hetediket is: a fenyőfát. A Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete, az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület és az Esélyek Háza 2010-ben is aranyvasárnap hétvégéjén rendezte Adj esélyt a fenyőnek elnevezésű földlabdás fenyőfa-bérbeadó akcióját.
Székesfehérvár látványosságait egy 2011-es naptár tizenkét hónapja számára megrajzoló általános iskolásokat díjazott az Alba Regia Ifjúsági és Szabaidős Egyesület és az Esélyek Háza december 15-én, szerdán a Városháza Kistanácstermében.
A mezőkomáromi Siómenti Nyugdíjasklub 2010. december 12-én tartotta karácsonyi ünnepségét.
Az egyik legnépszerűbb parasportot, a csörgőlabdát népszerűsítendő rendezett zenés betétekkel színesített versenyt élsportolók és általános iskolások részvételével a székesfehérvári Lions Klub 2010. december 11-én, szombaton a KÖFÉM Sportcsarnokban.
A székesfehérvári Esélyek Háza egyik legsikeresebb szolgáltatása a Kattints rá, nagyi! elnevezésű, nyugdíjasok számára szervezett számítástechnikai tanfolyam: az aktuális végzős csoport diplomaátadóját december 10-én, pénteken tartottuk a Hiemer-házban.
Az Életet az Éveknek nyugdíjas-szövetség Fejér megyei szervezete a Barátság Házában tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét. A 2010-es rendezvény az évértékelés, illetve a közelgő ünnepekre történő készülődés mellett a jótékonyság jegyében zajlott: az október 4-i vörösiszap-katasztrófa által sújtott térségből egy kolontári család, illetve a devecseri óvoda képviselője érkezett, akik ruha- és pénzadományt, illetve az Életet az Éveknek és az Esélyek Háza korábbi programja során kiállított rongybabák gyűjteményét vették át.
Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum elnevezésű programsorozatának utolsó 2010-es állomásaként a dunaújvárosi Civilek Házában várta az érdeklődőket a székesfehérvári Esélyek Háza. A Mikulás megérkezését követő napon lebonyolított rendezvény végén nem csak az újvárosi civilektől búcsúztunk, hanem a helyszíntől is: 2011-től a Megyei Művelődési Központ épülete ad otthont a fórumsorozat aktuális állomásának.
A Fejér Megyei Önkormányzat, Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával szervezett jótékonysági estet a Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány december 3-án, a Fogyatékosok Világnapján a Vörösmarty Színházban.
Többek között a Sapa Fehérvár hoki-, illetve az Albacomp kosárlabda-csapatának aktív részvételével rendeznek csörgőlabda-tornát december 11-én, szombaton a KÖFÉM Sportcsarnokban.
Székesfehérvári szociális szervezetek részvételével rendezett Önkormányzati Vitanapra került sor december 2-án, csütörtökön a városi önkormányzat épületének Kistanácstermében.
A székesfehérvári Esélyek Háza 2010. november 30-án, a I. István szakközépiskolában tartott Esélyórája kapcsán szentelt egészoldalas cikket a Fejér Megyei Hírlap a fogyatékkal élőknek.
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület nyugdíjasklubjainak vezetői tartottak megbeszélést december 1-én, szerdán a vízügyi nyugdíjasok klubhelyiségében.
Utcán belüli találkozóra került sor az Esélyek Háza Helló suli, mi is jövünk! elnevezésű programsorozatának keretében, hiszen november 9-én, kedden a Tolnai Utcai Óvoda kicsinyei látogattak az esemény állandó helyszínére, a Tolnai Utcai Általános Iskolába.
A harmadik életszakaszban lévők egészségére fókuszáló napot rendeztek november 4-én, csütörtök a székesfehérvári Barátság Házában. A programban szerepelt különböző egészségügyi kockázatokat ismertető előadás, gyógytorna és zenés-táncos műsor is.
Idén utoljára adhattak számot megszerzett tudásukról a székesfehérvári Esélyek Háza Kattints rá, nagyi! elnevezésű tanfolyamának résztvevői november 4-én, csütörtökön a Krízisközpontban. A lényeg: mindenkinek görbült.
Már a harmadik Esélyórát tartottuk októberben: a hónap utolsó péntekjén Adonyba látogattunk, hogy még véletlenül se rozsdásodjanak be Esélyóratartó készségeink.
Ercsiben tartott Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórumot november 2-án, kedden a székesfehérvári Esélyek Háza.
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület 23 tagszervezetének vezetői talákoztak október 27-én, szerdán az Esélyek Házában.
Székesfehérvári civil szervezetek számára szervezett bemutatkozó napot október 26-án, kedden a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ székesfehérvári kirendeltsége. Természetesen mi is ott voltunk, hogy az álláskeresőkkel is megismertessük az Esélyház munkáját, illetve az általunk kínált lehetőségeket.
Október 19-én, kedden Aba volt a soron következő állomása a székesfehérvári Esélyek Háza Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum elnevezésű programsorozatának.
2010 október 9-én bensőséges ünnepségnek adott otthont a pákozdi Kossuth Lajos Művelődési Ház. A Pákozdi Nyugdíjasklub megalakulásának 35. évfordulóját ünnepelte.
Csajbi László, a székesfehérvári Esélyek Háza Kattints rá, nagyi! elnevezésű, nyugdíjasok számára informatikai képzést biztosító tanfolyamsorozatának oktatója kapta a 2010-ben már hatodik alkalommal odaítélt Esély-díjat. Az elismerés átadására a VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap fotókiállítás-megnyitóval egybekötött záróünnepségén került sor október 15-én, pénteken az Esélyek Házában.
A 2010-es Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap utolsó előtti napjának kiemelt eseményeként a székesfehérvári Esélyek Háza a fogyatékkal élők mindennapjait bemutató Esélyórát rendezett a Munkácsy Mihály Általános Iskolában.
A Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda kicsinyei adtak megható műsort a Tolnai Utcai Általános Iskolában október 12-én, kedden a székesfehérvári Esélyek Háza Helló suli, mi is jövünk! elnevezésű, ezúttal debütáló programja keretében.
A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége a fenti címen országos vetélkedőt szervezett 2010. szeptember 29-én.
Az Idősek Világnapját ünnepelték a Fejér megyei nyugdíjasszervezetek és az Esélyek Háza október 7-én, csütörtökön a Barátság Házában. A befejezéséhez közeledő 2010-es Esélyhónap egyik kiemelt rendezvényén elismerő oklevelek átadása, szavalat és népdal-előadás is szerepelt a programban.
A már megszokottnak mondható látás-, hallás-, mozgás- és értelmi sérültekhez kapcsolódó előadások mellett drogmegelőzési tájékoztató, valamint környezetvédelmi bemutató is színesítette a székesfehérvári Esélyek Háza 2010-es Esélyhónapjának enyingi Esélyóráját.
Október első napjának reggelén hamisítatlan őszi időben került sor a 2010-es Esélyhónap eseményfolyamába tartozó Para Aktív Programra a székesfehérvári Munkácsy Mihály Általános Iskolában.
Ünnepélyes körülmények között került sor az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület (ARISZ) és az Esélyek Háza gondozásában elkészült Európa Verses Kifestő elnevezésű kiadvány székesfehérvári általános iskolásoknak történő átadására szeptember 30-án, csütörtökön a Tolnai Utcai Általános Iskolában.
A fogadására kiérkező fogyatékkal élő gyermekekkel együtt ültetett emlékfát a székesfehérvári Bregyó-közben Zelei József, Európa nem hivatalos kerékpáros békenagykövete. A szeptember 30-án, csütörtökön lebonyolított program a sportember 2010-es, az erőszakmentes világ népszerűsítéséért folytatott kerékpártúrájának állomásaként került megrendezésre.
Változatos előadásokból álló programmal nyitotta meg a tanévet a Szegényeket Támogató Alapítvány (SZETA) székesfehérvári szervezete szeptember 29-én, szerdán a Szabadművelődés Házában.
A Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Iroda - Esélyek Háza a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet esélyegyenlőségi szakreferens munkakör betöltésére.
Példaértékű együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására került sor szeptember 28-án, kedden a székesfehérvári Esélyegyenlőségi Sportcentrumban: az Egészségügyben Dolgozók Nyugdíjas Egyesületének aktivistái október 1-től egészségügyi ügyeletet adnak az ARISZ nőifoci-csapatának minden hazai mérkőzésén.
Újabb fejezetéhez érkezett a székesfehérvári Esélyek Háza nyugdíjasoknak szóló informatikai képzés-sorozata: a szeptember 23-án a Krízisközpont épületében ünnepélyes keretek között útnak indított Kattintsd el, nagyi! elnevezésű tanfolyamon a digitális fényképezés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Minden eddiginél tartalmasabb, öt különböző elemből álló programmal várta az érdeklődőket a székesfehérvári Esélyek Háza szeptember 21-én, kedden Enyingen a 2010-es Esélyhónap programsorozatába tartozó Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum című rendezvényén.
Az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanulóinak kézművesmunkáiból nyílt kiállítás szeptember 20-án, hétfőn a 2010-es Esélyhónap keretén belül, a székesfehérvári Városi Könyvtár Széna téri tagkönyvtárában.
A 2010-es Esélyhónap programfüzetének elkészültét követően úgy gondoltuk, hogy nem csak szűkebb pátriánkban, azaz működési területünkön terítjük a VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap rendezvényeit tartalmazó kiadványunkat, hanem bővítjük a megszólítottak körét. Így jutottunk el többek között az összes magyar országgyűlési képviselőhöz, akik közül Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának jelenlegi elnöke, illetve Göncz Kinga, egykori esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter is válaszlevélben köszönte meg számukra eljuttatott műsorfüzetünket.
Az Esélyek Háza a VII. Esélyhónap során is megrendezte a használt, de még jó állapotú baba- és kisgyermek-holmik adás-vételét, illetve csereberéjét a Vízivárosi Általános Iskolában.
Az Abai Kistérség nyugdíjasklubjainak tagjai által készített kézművesmunkákból nyílt kiállítás szeptember 17-én, pénteken az Art Stúdió Képzőművészeti Szaküzletben.
A rossz idő sem tudta megakadályozni, hogy szeptember 17-én, pénteken az Esélyhónap Faültetés az esélyegyenlőség jegyében elnevezésű programja keretében a székesfehérvári Viktória Rehabilitációs Központ hátsó udvarában végső helyére kerüljön a mai nap főszereplőjének jelölt csemetefa.
A székesfehérvári Százszorszép Bölcsődében jelenleg is zajlanak a mozgássérültek számára teljes akadálymentesítést is magukban foglaló felújítási munkálatok. Az Esélyhónap 2010. szeptember 16-i, csütörtöki programja keretében jártunk a helyszínen.
Kattints rá, nagyi! elnevezésű, nyugdíjasoknak szóló számítástechnikai tanfolyamának ünnepélyes diplomaátadóját tartotta a székesfehérvári Esélyek Háza szeptember 15-én, szerdán a Hiemer-ház konferenciatermében. A 2010-es Esélyhónap sorozatába tartozó rendezvény résztvevői között korra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül felfedezhető volt egy rendkívül pozitív közös vonás: mindenki mosolygott.
Különleges program helyszíne volt szeptember 13-án, hétfőn a székesfehérvári Városi Képtár Deák Gyűjteményének épülete: a Fél évszázad legszebb magyar virágcsendéletei című kiállítás egy napját a fogyatékkal élőknek szentelte a galéria és az Esélyek Háza.
Tizedik alkalommal rendezte meg az értelmi fogyatékkal élők esélyegyenlőségi napját az Értelmi Sérültek Fejér Megyei Érdekvédelmi Közhasznú Egyesülete szeptember 10-én, pénteken a Bregyó-közi Sportcentrumban. A rendezvény közel egy évtizede történt életre hívása óta most először nem volt kegyes az időjárás a résztvevőkhöz, azonban a kitartó eső sem volt képes aláásni (áztatni) az esemény jó hangulatát.
A 2010-2011-es tanévben is várja az érdeklődőket az Esélyek Háza és a Városi Sportiroda együttműködésében életre hívott Esélyegyenlőségi Sportcentrum, melynek szokásos évi megnyitóünnepségét szeptember 8-án, szerdán tartottuk a Széna Téri Általános Iskolában, a 2010-es Esélyhónap keretében.
Nem volt szerencsénk az időjárással, kifejezetten kellemetlen, hűvös, szeles időben került sor az Esélyhónap szeptember 8-i, Belvárosi kerekezés elnevezésű rendezvényére.
A támogatók képviselői, az Esélyek Háza és a helyi sajtó munkatársainak jelenlétében hivatalosan is megnyitotta kapuit a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete által életre hívott Árny alatt című székesfehérvári tárlat. A szeptember 6-án, hétfőn rendezett, sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepség hivatalos részét követően a résztvevők eszközbemutatón vehettek részt, majd végigérezhették a kiállítást.
Nyugdíjasklub-vezetői értekezletet tartott a 23 tagszervezettel rendelkező Alba Regia Nyugdíjas Egyesület szeptember 1-én, szerdán az Erzsébet utcai nyugdíjasszolgáltató-házban. Mi is ott voltunk.
Augusztus 31-én délután, a Tolnai Utcai Általános Iskola tanévnyitóján vett részt az Esélyek Háza. Az intézmény helyszínként szerepel az Esélyhónap rendezvényei között, így az ünnepi pillanatok mellett egy kicsit terepszemléztünk is.
A kifejezetten kellemetlen, "hol megindul, hol megáll" típusú esővel tarkított szombat után vasárnapra kiderült az ég, így igazi futóidő fogadta a 2010-es Fejér megyei Esélyhónap első eseménye, a III. Velencei-tó Szupermaraton vállalkozó kedvű résztvevőit a Velencei-tavi Vízi Vár területén felállított rajthelyen. Az egészséges, illetve különböző fogyatékkal élő versenyzők mellett a szervezők a helyszínen köszönthették az egyetemes magyar sport egyik legnagyobb alakját, a verseny fővédnökét, Monspart Sarolta egykori tájfutó-világbajnokot is.
Az utolsó nyári Bababörzét rendezte az Esélyek Háza augusztus 29-én, vasárnap a Vízivárosi Általános Iskolában.
Az októberre tervezett, hajléktalanok bevonását is megcélzó szemétszedési akció előzetes bejárásaként derítettük fel a terepet a kedvelt székesfehérvári szabaidőközpont, a Bregyó-köz mögötti ligetes részen. Nagy örömünkre rendezett, szép állapotban találtuk a nagy kiterkedésű területet, könnyen lehet, hogy más helyet kell keresnünk, vagy más célt kitűznünk.
A Hiemer-házban tartott sajtótájékoztatóval a székesfehérvári Esélyek Háza hivatalosan is megnyitotta az augusztus 29-én, vasárnap a Velencei-tavi Szupermaratonnal kezdődő, és október 15-én, pénteken az Esélydíj-átadással záruló VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónapot.
Szó szerint. Kikerülnek a nagy plakátok is, lassan minden a helyén van, jöhet a végső visszaszámlálás, aztán a rajt, utána pedig hét hét az esélyegyenlőség jegyében.
A népszerű székesfehérvári szabadidőpark, a Bregyó-köz mögötti füves terület rendbetételére készül októberben az Alcoa-Köfém Kft. és az Esélyek Háza. A gyár dolgozóit és a megyeszékhely hajléktalanjait közösen megmozgató program első egyeztető megbeszélésére augusztus 24-én, szerdán került sor az egyik legnagyobb székesfehérvári üzemben.
A dinamikusan fejlődő, és egyre népszerűbb mozgásforma, a nordic walking megismerésére és gyakorlására hívja az érdeklődőket a Turul Line-Alba Trimm Szabadidő Sportegyesület.
Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Baracson a Népdalkörök Találkozóját. A rendezvényre számos klub kultúrcsoportja kapott meghívást.
Asztalon fehér abrosz rajta kenyér, nemzeti színű szalag díszíti tetejét. Klubunk tagjai - a dalos pacsirták - koszorút alkottak úgy szóltak a nóták. Daloltak búzáról, kenyérsütésről, munkáról, és verejtékről. Versek is szóltak e jeles ünnepen. Jelezve hogy a kenyér a létünk eleme.
Az augusztus 29-én, vasárnap a Velencei-tavi Szupermaratonnal kezdődő, és október 15-én, pénteken az Esélydíj-átadással záruló VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap rendezvényeiről tájékoztatja a sajtó képviselőit az Esélyek Háza, az Életet az Éveknek nyugdíjas-szövetség és a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete augusztus 26-án, csütörtökön 14 órakor a Hiemer-házban.
Az Esélyek Háza és a Videoton FC közötti megállapodásnak köszönhetően a Videoton-Ferencváros NB I-es rangadón is a helyszínen jártunk. A vége 1-1 lett, de nekünk nem is a győzelem a fontos, hanem hogy esélyt kapunk, és tovább adunk.
A terveknek megfelelően halad a távirányítással működő ajtónyitó automatika beépítése, melynek elkészültét követően Király irodavezető úr szükség esetén akár íróasztala mögül is képes lesz ajtót nyitni. Eközben nagy a jövés-menés, fogynak a programfüzetek.
Az Esélyhónap első programjának közeledtével érezhetően nő a versenyláz a kollégákban: néha keverednek a dátumok, az egyik kávéba négy cukor kerül, a másikba egy sem, de Mark Knopfler segítségével tartjuk a frontot.
A regionális elnevezést az adta, hogy a meghívott klubok a megyéből és a megyehatáron túlról is jöttek. A házigazdákon kívül Veszprém megyéből a Berhidai Nyugdíjasklub, Pest megyéből a Pilisborosjenői Nyugdíjasklub és Dalkör, Fejér megyéből pedig a seregélyesi és enyingi nyugdíjasklubok vettek részt a találkozón.
Hamarosan elkészül 2010-es Fejér megyei Esélyhónap programfüzete, amelyet a nyomdai munkákat követően még augusztus 20-a előtt postázunk. Honlapunk látogatói viszont már most lapozgathatják a kiadványt, mégpedig pdf-formátumban.
Az egyes székesfehérvári nyugdíjasklubokhoz kapcsolódó célzott megbeszéléseket követően augusztus 13-án, pénteken az összes időseket tömörítő szervezet vezetői hivatalosak voltak az Esélyek Házába. A program a nyugdíjasklubokkal történő rendszeres egyeztetés aktuális eleme volt, amelyen természetesen az Esélyhónappal kapcsolatos közös teendőkről esett a legtöbb szó.
A székesfehérvári Esélyek Háza által ezúttal az abai kistérség rászorulói számára összegyűjtött ruhadományokat adtuk át augusztus 12-én, csütörtökön az abai elosztóközpont képviselőinek.
Befejezéséhez közeledik a szabadbattyáni polgármesteri hivatal akadálymentesítése. A fából készült rámpa várhatóan szeptemberi átadását követően a kerekesszékkel közlekedők is önállóan intézhetik hivatali ügyeiket a Fejér megyei nagyközségben.
A gyermekszegénységet nevezte a társadalom legsúlyosabb kórságának a Fejér Megyei Hírlapnak adott interjújában Márton Zoltán Esélyház-igazgató, a szociális bizottság elnöke.
A székesfehérvári Esélyek Háza és partnerszervezetei által szervezett Esélyórákon készült felvételekből nyílt fotókiállítás augusztus 11-én, szerdán a Civil Szervezetek Regionális Szövetségének Balatoni úti székházában.
2010 augusztusától a korábbinál is komfortosabb körülmények között várja ügyfeleit a székesfehérvári Esélyek Háza. A fogadótérben elhelyezett hűtöttvíz-szolgáltató automata különösen a kánikulai melegben népszerű látogatóink körében, de persze nekünk is jól esik.
A VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap nyugdíjasprogramjaival kapcsolatos egyeztetésen vettek részt székesfehérvári nyugdíjasszervezetek képviselői augusztus 11-én, szerdán az Esélyek Házában.
Az Esélyek Háza és a Fejér megyei civil szféra hagyományosan jó kapcsolatainak még szorosabbra fűzésének lehetőségeiről egyeztetett Elekes Zsuzsa, a Civil Szervezetek Regionális Szövetségének elnöke Márton Zoltán Esélyház-igazgatóval kedden az Esélyek Házában.
Gyerekek, focista lányok, nyugdíjasok és fogyatékkal élők társaságában szorítottunk a hazai sikerért a Videoton-Vasas NB I-es labdarúgó-mérkőzésen. Az első félidőben ugyan még izgulhattunk, utána viszont hét perc alatt három gól esett, a Vidi pedig végül simán, 3-0-ra győzött.
A VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap iskolakezdésre időzített nyugdíjasrendezvénye lesz az Öreghegyi Közösségi Házban megrendezésre kerülő Öreghegyi Terefere. A szeptember 1-i program egyik előkészítő megbeszélésére hétfőn délelőtt került sor az Esélyek Házában.
Közeledik az Esélyhónap első rendezvényének időpontja, de a szervezési munkák dandárja mellett természetesen a szokott mozgalmasságukban zajlanak a mindennapok.
Hírek, beszámolók a VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap történéseiről.
A VII. Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónap eseményei egy helyen, időrendi sorrendben.
Augusztus 29. és október 15. között immáron hetedik alkalommal rendezi meg a Fejér Megyei Esélyegyenlőségi Hónapot a székesfehérvári Esélyek Háza. Jelenleg gőzerővel készülünk a hagyományosan bő másfél hónapig tartó rendezvénysorozatra, melynek részletes programját hamarosan Önök is böngészhetik honlapunkon.
Tartós élemiszerekből álló, kétmillió forintot meghaladó értékű élelmiszeradományt adtak át a Raiffeisen Bank Közösen programja keretében július 22-én, csütörtökön a székesfehérvári Viktória Rehabilitációs Központban.
Az extrém időjárás sem tántorította el a székesfehérvári Esélyek Háza által szervezett, Kattints rá, nagyi! elnevezésű, nyugdíjasoknak szóló számítástechnikai tanfolyam résztvevőit, hogy július 15-én, csütörtökön igazi vizsga keretében adjanak számot tudásukról.
Át tudjuk-e élni, el tudjuk-e képzelni, milyen lenne az életünk, ha nem látnánk? Mit tudunk a vakok és gyengén látók mindennapi tapasztalásáról, a környezettel kapcsolatos élményeikről? Mennyire valós az a képünk, amely a látás mindenhatóságára épít? Valóban megértőek vagyunk-e egymással?
Szombaton délelőtt, rekkenő hőségben tartotta közgyűlését az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület a székesfehérvári Alba Bianca Tennis Club Pozsonyi úti teniszcentrumában.
Július 8-tól, csütörtöktől vehetik igénybe a székesfehérvári Esélyek Háza ügyfelei az Egyenlő Bánásmód Hatósággal közösen létrehozott gyereksarkot.
Az utolsó simításokat végzik a LÁRKE aktivistái a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének székesfehérvári Árny alatt című kiállításán. A rendhagyó tárlat ép emberek számára nyújt élethű betekintést a látássérült emberek világába.
A meglévő együttműködés részleteit tisztázó, illetve esetleges új közös célok megvalósításáról szóló megbeszélésen vett részt a székesfehérvári Esélyek Háza szerdán a Molnár Gábor Látássérültek Rehabilitációs Központjában.
Székesfehérvári bölcsődék által az észak-magyarországi árvízkárosultak javára összegyűjtött, mintegy másfél tonnányi adomány indult útnak július 6-án, kedden reggel Miskolcra, a helyi Családsegítő Központba. A székesfehérvári 8. számú bölcsőde által kezdeményezett, az Esélyek Háza által is támogatott gyűjtés keretében elsősorban tartós élelmiszerekkel, illetve használati cikkekkel telt meg a székesfehérvári önkormányzat teherautója.
A Miskolci Családsegítő Központtal együttműködésben szervezett adománygyűjtést a székesfehérvári Tóvárosi Bölcsőde és a Nosztalgia Nyugdíjasklub az észak-magyarországi árvízkárosultak javára. Az összegyűjtött eszközök és termékek elszállítás előtti ünnepélyes átadására július 6-án, kedden 8 órakor kerül sor a Tóvárosi Bölcsődében.
Kalandozások az ezeréves királyok városában címmel rendez gyermekrajz-kiállítást az Alba Regia Ifjúsági és Szabaidős Egyesület, az ART STÚDIÓ Képzőművészeti Szaküzlet és az Esélyek Háza a Tolnai Utcai Általános Iskolában. A tárlat ünnepélyes megnyitójára 2010. június 21-én, hétfőn, 17 órai kezdettel kerül sor.
Június 22-én, kedden Dunaújvárosban vár minden érdeklődőt a székesfehérvári Esélyek Háza Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum keretében. A februári programhoz képest új elem a Molnár Gábor Látássérültek Rehabilitációs Központjának tájékoztatója az intézmény ingyenes szolgáltatásairól.
Előzetes egyeztető megbeszélést tartott a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház és a székesfehérvári Esélyek Háza szerdán a művelődési ház Kaszap István utcai épületében.
Az önkormányzati bérlakásszektor fejlesztésének alternatíváiról tanácskoztak a téma szakértői kedden Budapesten a Településszolgáltatási Egyesület Közösségi Bérlakások Üzemeltetők Tagozatának szervezésében.
Nyugdíjas juniálist rendez június 20-án, vasárnap a Zichy-ligetben az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület, az Életet az Éveknek Nyugdíjas Szövetség Fejér Megyei és Székesfehérvári Szervezete, az Egészségügyben Dolgozók Nyugdíjas Egyesülete, a Fejér Megyei és Székesfehérvári Nyugdíjasok Baráti Szövetsége és a Székesfehérvári Nyugdíjasok Egyesülete. Az eseményen köszöntőt mond Warvasovszkiy Tivadar polgármester, a rendezvény fővédnöke.
Pályázati úton, illetve önerőből akadálymentesített épület ünnepélyes átadására került sor csütörtökön a székesfehéri Aranybulla Könyvtárban.
Fejér megye egyik Duna-parti kisvárosában, Adonyban tartott Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórumot kedden a székesfehérvári Esélyek Háza.
Június 3-án, csütörtökön újabb kurzust indított a székesfehérvári Esélyek Háza és az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület a Kattints, rá nagyi! elnevezésű, népszerű képzése keretében. Az időseknek szóló számítástechnikai tanfolyam aktuális csoportjának doayenje 84 esztendős, és 66 évvel szovjet hadifogságba esése után ült be az iskolapadba.
Június 6-án, vasárnap az Esélyek Háza ismét megrendezi a használt, de még jó állapotú baba- és kisgyermek-holmik adás-vételét, illetve csereberéjét a Vízivárosi Általános Iskolában. A programhoz több más szolgáltatás is kapcsolódik, az ingyenes játszóháztól kezdve a gyermekvédelmi tanácsadásig.
Június 8-án, kedden Adonyban vár minden érdeklődőt a székesfehérvári Esélyek Háza a Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum keretében.
Az Esélyek Háza és a fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezeteinek tagjai 2010. május 27-én akadálymentesítési bejárást tartottak az Ezredéves Képességfejlesztő Óvoda Általános Iskola és Speciális Szakiskolában.
Három témakör, négy előadó, közel 150 érdeklődő: tartalmas programmal búcsúzott az Idősek Akadémiája második székesfehérvári előadássorozata.
Május 25-én, kedden Ercsiben tartott Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórumot a székesfehérvári Esélyek Háza.
Roma képzési napot rendeztek csütörtökön Székesfehérváron a Régió Házában. Az előadók között volt többek között Oláh József, a Fejér Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselője, illetve Borsos-Kőszegi Erika, az Esélyek Háza munkatársa.
Május 22-én szombaton elektronikai hulladékgyűjtő akciót szerveznek a Skála parkolóban. A gyűjtés során minden háztartásból kikerülő elektronikai, számítástechnikai és híradástechnikai kidobásra szánt terméket átvesznek.
Akadálymentesítési bejárást tartott szerdán a székesfehérvári Esélyek Háza a városi fogyatékosügyi szervezetek, valamint a helyi sajtó képviselőivel a kívül-belül felújított Sarló utcai Háziorvosi Egészségcentrumban.
Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, az Esélyek Háza és az Art Stúdió Képzőművészeti Szaküzlet tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2010. május 14-én, pénteken 18 órára, Szabóné Czuczai Katalin Kézművesremekek gyöngyből című kiállításának megnyitójára az Art Stúdió Képzőművészeti Szaküzletbe.
A Mutass jó példát programsorozat keretében megrendezésre kerülő lakossági Elektronikai Hulladékgyűjtő Akcióval kapcsolatosan tartandó sajtótájékoztatóra várjuk a helyi média képviselőit 2010. május 13-án, csütörtökön 14 órára a Hiemer-házba.
Székesfehérvári általános iskolások európai városok épületeit ábrázoló rajzaiból készült verses kifestőkönyv könyvbemutatóját tartotta az Alba Regia Ifjúsági és Szabaidős Egyesület, valamint az Esélyek Háza pénteken este a Hiemer-házban.
Róka Gyula, a székesfehérvári Esélyek Háza munkatársa az intézmény idősügyi jó gyakorlatairól tartott előadást pénteken Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Esélyegyenlőségi Hét keretében.
Két székesfehérvári, romák által lakott önkormányzati bérlakás-együttesben tartottak bejárást a városvezetés, romajogi szervezetek és az Esélyek Háza szakemberei, illetve a sajtó képviselői.
Székesfehérvár után Európát vették célba azok az iskolások, akiknek rajzaiból összeállt az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, a Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete és az Esélyek Háza immáron hagyományosnak mondható kifestőkönyve. Az Európa Verses Kifestő ünnepélyes könyvbemutatójára május 7-én, pénteken 18 órai kezdettel kerül sor a Hiemer-ház házasságkötő termében.
Május 9-én, vasárnap az Esélyek Háza ismét megrendezi a használt, de még jó állapotú baba- és kisgyermek-holmik adás-vételét, illetve csereberéjét a Vízivárosi Általános Iskolában. A programhoz több más szolgáltatás is kapcsolódik, az ingyenes játszóháztól kezdve az ugyancsak térítésmentes személyi jövedelemadóval kapcsolatos tanácsadásig.
Kilenc székesfehérvári nyugdíjasegyesület vezetői találkoztak az Esélyek Házában május 5-én, szerdán, az Esélyegyenlőség Napján. A rendezvényen először Márton Zoltán, az Esélyek Háza igazgatója köszönte meg a résztvevőknek az elmúlt időszakban végzett közös munkát, majd a közeljövő kiemelten fontos feladatait egyeztették a jelenlévők.
A rendezvény célja, hogy a tenisz által a közös sportolás élményét erősítse az ép gyermekek és felnőttek, és a mozgássérültek között. Ezzel elősegítve az integrációt, a felnövekvő nemzedékek nyitottá, diszkrimináció-mentessé válását.
A rövid- és középtávú közös célok egyeztetésére várja a megyei nyugdíjasszervezetek vezetőit az Esélyek Háza május 5-én, szerdán, az Esélyegyenlőség Napján.
Az április közepi bolgár látogatást viszonozandó székesfehérvári civilek töltötték május első hétvégéjét Blagoevgradban, hogy folytassák a zöld közlekedés fejlesztési lehetőségeiről Székesfehérvárott megkezdett együttműködést.
Április utolsó csütörtökjén a Barátság Házában tartotta hagyományos anyák napi ünnepségét az Életet az Éveknek nyugdíjas-szövetség Fejér megyei szervezete.
36 használt, de jó állapotú számítógéphez, valamint öt darab monitorhoz jutottak rászoruló székesfehérvári gyerekek a Lidl Magyarország Bt. jóvoltából. Az ünnepélyes átadáson részt vett Kincses Zsolt Dávid, a székesfehérvári önkormányzat gyermekvédelmi irodásájnak vezetője, valamint Márton Zoltán, az Esélyek Háza igazgatója is.
Enyingen tartotta Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum elnevezésű körútjának utolsó áprilisi állomását a székesfehérvári Esélyek Háza.
A Civil Centrum Alapítvány "Fehérvári Civil Műhely" címmel szakmai programot indít Székesfehérváron, melynek első témája, a civil-önkormányzati együttműködés és feladatellátás gyakorlata Székesfehérváron.
Esélyóra elnevezésű, a fogyatékkal élők egészségesekkel történő elfogadtatását célzó sorozatának legutóbbi állomásán az István Király Általános Iskolában járt partnerszervezeteivel (Egyenlő Esélyek Esélyegyenlőségi Szakmai Egyesület, LÁRKE, AME, ÉFOÉSZ, Jelnyelvi Tolmácsszolgálat) az Esélyek Háza.
A fogyatékkel élő személyek jogainak rendőrségi eljárásokban történő érvényesítésének témakörében tartottak egyeztetést rendőrségi szakemberek, illetve a megyei fogyatékosügyi szervezetek vezetői április 16-án, pénteken a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság épületében.
Esélyórát tart április 19-én, hétfőn délelőtt a székesfehérvári Esélyek Háza az István Király Általános Iskolában.
Április 18-án, vasárnap az Esélyek Háza ismét megrendezi a használt, de még jó állapotú baba- és kisgyermek-holmik adás-vételét, illetve csereberéjét a Vízivárosi Általános Iskolában. A programhoz több más szolgáltatás is kapcsolódik, az ingyenes játszóháztól kezdve az ugyancsak térítésmentes személyi jövedelemadóval kapcsolatos tanácsadásig.
Április 20-án, kedden Enyingen vár minden érdeklődőt a székesfehérvári Esélyek Háza a Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum keretében.
A nagy sikerű Idősek Akadémiája-sorozat lehetséges folytatásáról egyeztettek a székesfehérvári nyugdíjasklubok vezetői április 15-én, csütörtökön az Esélyek Házában.
Négynapos látogatásra Székesfehérvárra érkezett a Bulgáriában található Blagoevrad városának önkormányzati küldöttsége, hogy egy nemzetközi pályázat keretében magyarországi partnerével vitathassa meg alternatív közlekedési módok bevezetésének lehetőségeit.
Teadélutánt rendezett a székesfehérvári Honvéd Nyugállományúak Klubjának női szekciója április 13-án, kedden a Helyőrségi Klubban.
A Közösségi Önsegítő Rendszerekről tartott előadást a battonyai Esélyek Háza április 7-én, szerdán a székesfehérvári Civil Szervezetek Regionális Szövetségének székházában.
Április 6-án, kedden Gárdonyban tartott Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórumot a székesfehérvári Esélyek Háza.
Hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett a székesfehérvári ARISZ nőilabdarúgó-csapata a vendég Mórtól a regionális nőifoci-bajnokság húsvét vasárnap rendezett fordulójában.
A székesfehérvári Városháza Közgyűlési Tanácstermében rendezett ünnepélyes emléklap-átadással ért véget az Esélyek Háza két jelentős februárban és márciusban megrendezésre került programsorozata.
2010. április 7-én, szerdán Székesfehérváron a Civil Szervezetek Regionális Szövetségének székházában tart előadást a battonyai Esélyek Háza. A székesfehérvári társintézménnyel közösen szervezet programon a Közösségi Önsegítő Rendszer fogalmával, és gyakorlati felhasználási lehetőségeivel ismerkedhetnek a résztvevők.
Április 6-án, kedden Gárdonyban vár minden érdeklődőt a székesfehérvári Esélyek Háza a Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum keretében.
2010. április 1-én, csütörtökön a városháza Közgyűlési Tanácstermében sorra kerülő ünnepi rendezvénnyel ér véget az Esélyek Háza, a székesfehérvári nyugdíjasszervezetek, az Alba Regia Ifjúsági és Szabaidős Egyesület, valamint az ART STÚDIÓ Művészeti Szaküzlet egyhónapos, közös rongybaba-programja.
Esélyóra elnevezésű, a fogyatékkal élők egészségesekkel történő elfogadtatását célzó sorozatával kedden a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskolában járt az Esélyek Háza.
Esélyórát tart március 30-án, kedden délelőtt a székesfehérvári Esélyek Háza a Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskolában.
Március 25-én parlamenti zárókonferenciával fejeződött be az Idősek Akadémiája 2010-es előadássorozata.
Fejér megye északkeleti sarkában, Bicskén tartott Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórumot a székesfehérvári Esélyek Háza.
Csörgőlabda-házibajnokságot rendezett a Vízivárosi Általános Iskola és az Esélyek Háza.
Családi Egészségnapot tartott a SZÉNA Egyesület szombaton az István Király Általános Iskolában.
Az arcfestéstől az adóbevellás kitöltéséhez nyújtott segítségig kiegészítő programok széles választékával is várta a látogatókat az Esélyek Háza vasárnapi Bababörzéjén a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában.
Csörgőlabda-tornát rendez az Esélyek Háza és a Vízivárosi Általános Iskola március 22-én, hétfőn a Vízivárosi Általános Iskola tornatermében.
Március 23-án, kedden Bicskén vár minden érdeklődőt a székesfehérvári Esélyek Háza a Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum keretében.
A március 21-én, vasárnap 10 órakor kezdődő ARISZ-Bakonynána mérkőzéssel megkezdődik a regionális nőilabdarúgó-bajnokság tavaszi szezonja.
Két székesfehérvári civil szervezet vezetője is kitüntetésben részesült a közelgő nemzeti ünnep, március 15. alkalmából.
Három alkalomból álló közösségfejlesztő programsorozatot indított klubvezetői részére az Életet az Éveknek nyugdíjas-szövetség megyei szervezete. Az első összejövetelre március 10-én, szerdán 10 órai kezdettel került sor a Hiemer-házban.
Bár a nemzetközi nőnapot megelőző vasárnap sem volt éppen tavasziasnak mondható az idő, mégis nagy sikerrel zajlott le az Esélyek Háza szokásos Bababörzéje a vízivárosi Általános Iskolában.
A népszerű ezerjó-borvidék központjában, Móron járt a székesfehérvári Esélyek Háza Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum elnevezésű programsorozata. A Lamberg-kastély hangulatos otthonul szolgált a dunaújvárosihoz hasonlóan szépszámú érdeklődőnek, akik a sárbogárdi állomáshoz hasonló intenzitással tették próbára dr. Kóródi Balázst, az Egyenlő Bánásmód Hatóság képviselőjét.
Akadálymentesítési bejárás keretében vendégeskedett az újjáépített Árpád Fürdőben az Esélyek Háza, a „A Fény túlsó oldalán...” Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete, valamint az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület.
Az egyik legnagyobb magyar kereskedelmi tévécsatorna, a TV2 Nagy vagy! című vetélkedőjén vett részt március első vasárnapján a Vízivárosi Általános Iskola csapata.
Március 9-én, kedden Móron vár minden érdeklődőt a székesfehérvári Esélyek Háza a Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum keretében.
Március első vasárnapján, egy nappal a nemzetközi nőnap előtt az Esélyek Háza ismét megrendezi a használt, de még jó állapotú baba- és kisgyermek-holmik adás-vételét, illetve csereberéjét a Vízivárosi Általános Iskolában. A programhoz több más szolgáltatás is kapcsolódik, az ingyenes játszóháztól kezdve az ugyancsak térítésmentes személyi jövedelemadóval kapcsolatos tanácsadásig.
Nőnapi nőifoci-kupát rendez az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület női labdarúgó-csapata március 7-én 10 órától a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban.
Az Európai Unióról tartott előadást hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulóknak Herczog Edit EP-képviselő pénteken a Vízivárosi Általános Iskolában.
Aktuális témákról folytatott megbeszélést egymással kedden az Esélyek Házában Márton Zoltán igazgató, valamint Kolompár Ernő, a Székesfehérvári Romák Egyesületének vezetője.
Az Európai Unió általános iskolásokkal történő megismertetését tűzte ki célul maga elé az az esemény, melyet pénteken délelőtt rendez az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, az Esélyek Háza és a Vízivárosi Általános Iskola ez utóbbi Budai úti épületében.
Nyugdíjas-találkozót tartottak az Esélyek Háza részvételével hétfőn a székesfehérvári MÁV Nyugdíjasklubban.
A harmadik, egyben utolsó előadással véget ért az Idősek Akadémiája 2010-es székesfehérvári előadássorozata.
Szociális kerekasztal-beszélgetést rendezett február 16-án, kedden az Esélyek Háza a 2010-ben kiosztható székesfehérvári adományokkal kapcsolatban.
Kistérségi esélyegyenlőségi fórumot tartott a székesfehérvári Esélyek Háza kedden Sárbogárdon, a József Attila Művelődési Központban.
Vasvári Csaba, a Vörösmarty Színház igazgatója és a székesfehérvári Esélyek Háza újabb közös gondolkodásban, közös esélyegyenlőségi programokban állapodott meg egymással.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium által életre hívott Idősek Akadémiája elnevezésű programsorozat harmadik, egyben utolsó székesfehérvári előadására február 17-én, szerdán 10 órától kerül sor a Barátság Házában.
Jótékonysági koncertet ad a Rajkó Zenekar Székesfehérváron a Bazilikában 2010. február 26-án, pénteken 18 órától.
Tizedik alkalommal ítélte oda Ezüst Rózsa Díját a brüsszeli székhelyű Solidar nemzetközi civil szövetség a szociális igazságosságot és a szolidaritást előmozdító emberek és szervezetek tevékenységének elismeréseként.
Két regionális kollégium (Közép-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl) tette közzé 2010. évi működési pályázati kiírását 2010. február elején. Ugyancsak megjelentek a három szakmai kollégium (nemzetközi és EU-s, szolgáltató és demokrácia) további pályázatai kilenc kategóriában.
Szépszámú érdeklődő, a székesfehérvári nyugdíjas-szervezetek képviselői és egy csapat óvodás előtt nyitotta meg kapuit az UNICEF, a gyermekek jogait védő nemzetközi szervezet által életre hívott rongybaba-program Esélyek Háza által szervezett székesfehérvári kiállítása.
2010. február 9-én a Fejér Megyei Önkormányzat C. épületében a Magyarországi Iskolai Szociális Munkás Hálózat, az Esélyek Háza, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében Tehetséges gyermekek találkozója zajlott. A szervezeteket Jankó Judit, a Kodolányi János Főiskola tanára fogta össze.
A sikeres dunaújvárosi találkozót követően február 16-án Sárbogárdon vár minden érdeklődőt a székesfehérvári Esélyek Háza a Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum keretében.
Az intenzív havazás miatt a megszokottnál kevesebb árusítóval és érdeklődővel zajlott az Esélyek Háza szokásos Bababörzéje a Vízivárosi Általános Iskolában.
Február 10-én, szerdán délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek között kerül sor az UNICEF, a gyermekek jogait védő nemzetközi szervezet által életre hívott rongybaba-program székesfehérvári kiállításának megnyitójára. Az Esélyek Háza szervezésében a királyok városába érkező tárlat egy hónapon keresztül ingyenesen látogatható az ART STÚDIÓ Művészeti Szaküzletben.
Elnökségi ülés tartott a Fejér megyei Életet az Éveknek nyugdíjas-szervezet csütörtökön délelőtt az Esélyek Házában. Az összejövetelen aktuális témák mellett napirendi pontként szerepelt a nyugdíjasok számára rendezendő bűnmegelőzési tájékoztató előadások bevezetése.
A fenti címmel szervez szakmai tanácskozást Nonprofit Média Központ Alapítvány február 9-én, kedden Budapesten, az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézetben.
Használt babaholmik börzéjét, ehhez kapcsolódóan pedig ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadást, ellátási-támogatási tanácsadást és játszóházat rendez az Esélyek Háza február 7-én, vasárnap délelőtt a Vízivárosi Általános Iskolában.
Esélyegyenlőségi fórumot rendezett kedden Dunaújvárosban a székesfehérvári Esélyek Háza és a dunaújvárosi Civil Ház.
Farsanggal egybekötött évzárót rendezett a Nosztalgia Nyugdíjas Egyesület szombaton az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Házban.
Március közepén három napon át egészséges székesfehérvári általános iskolások ismerkedhetnek az egyik legnépszerűbb parasportággal, a csörgőlabdával. Az Esélyek Háza és a Vízivárosi Általános Iskola közös szervezésű eseménysorozatát felvezető pénteki sajtótájékoztatón ízelítőt is kaphattak a játékból a média képviselői a társrendező iskola tornatermében.
Január 27-én, szerdán újabb előadást tartottak az Idősek Akadémiája székesfehérvári programja keretében a Barátság Házában.
Február 2-án dunaújvárosi állomással folytatódik a székesfehervári Esélyek Háza által életre hívott kistérségi esélyegyenlőségi fórumsorozat.
Kistérségi esélyegyenlőségi fórumot rendeztek a székesfehérvári Esélyek Háza közreműködésével az ercsi Eötvös József Művelődési Házban.
Szociális kerekasztal-beszélgetésre került sor a székesfehérvári nyugdíjas-szervezetek vezetőinek részvételével január 25-én az Esélyek Házában.




