„Mélyszegénységi krízistérkép” mellett a „Pozitív példák térképére” is szükség van

2011-04-11 10:04:46
mail print

„Akkor lehet sikeres az EU Roma Stratégiája, ha az unió jogszabályalkotói megőrzik a már most jól működő, biztos alapokon nyugvó modelleket” - hangzott el a Magyar Dohánytermelők Szövetségének (MADOSZ) állásfoglalása a magyar EU Elnökség kiemelt eseményén, a Nemzetközi Roma Nap alkalmából április 8-án tartott nemzetközi konferencián, Budapesten.

Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Szövetségének elnöke a Nemzetközi Roma Nap alkalmából szervezett EU Elnökségi Konferencián üdvözölte az Európai Bizottság előterjesztését, mely szerint a mélyszegénység problémájának megoldását célzó „Roma Stratégiának” a helyi sajátosságokat figyelembe kell vennie.

A több millió uniós állampolgár helyzetének javítását vizsgáló kerekasztal-megbeszélésen a szervezet elnöke rámutatott, hogy Magyarország egyik legelmaradottabb régiójában, a Nyírségben mára modellszerű megoldást nyújtó társadalmi-gazdasági modell épült fel a dohánytermesztésre, ami jelenleg 10 000 roma család megélhetését biztosítja.

„EU-szerte jó példát mutatnak a dohánytermelők a mélyszegénység elleni küzdelemhez: az ágazat mintegy 300,000 hátrányos helyzetű embernek ad megélhetést az unióban” – tájékoztatott Bényei Illés. A MADOSZ első embere szerint a dohánytermeléssel foglalkozó településeken nemcsak a megélhetési gondok szűntek meg, de a hátrányos helyzetű emberek társadalmi kirekesztése is. Ennek köszönhetően látványosan javult a közbiztonság és megkezdődött a legnagyobb szükséget szenvedők társadalmi felemelkedése. „A jövő stratégiai kereteinek megalkotása mellett szem előtt kell tartani az egyes ágazatok és kisközösségek sikertörténeteit is” – tette hozzá Bényei Illés. Az elnök szerint a Roma Stratégia részeként a legelmaradottabb térségeket számba venni készülő „Krízistérkép” mellett a példamutató modelleket is érdemes egy képzeletbeli „Pozitív példák térképre” helyezni.

Véleménye szerint egy ilyen dokumentum segíthet abban, hogy az EU bármilyen jogszabályának a megalkotása során figyelembe vegyék azokat a lehetséges hatásokat, amik befolyásolhatják a mélyszegénységben élők sorsát - legyen szó strukturális reformról, egészségügyi szabályozásról, vagy akár az EU Dohánytermék Irányelvének a felülvizsgálatáról. Ez utóbbi különleges jelentőséggel bír, ugyanis kiemelten kívánja kezelni a dohánytermékekben felhasználható adalékanyagok kérdését, ami komoly hatással lehet az unió több százezer dohánytermelőjének a megélhetésére.

A MADOSZ bizalmát fejezte ki az EU döntéshozói felé, hogy a törvényalkotói folyamatok során különös tekintettel lesznek a hátrányos helyzetű embereknek már most biztos megélhetést nyújtó ágazatokra, és a Roma Stratégia szellemében hozzájárulnak több millió, kilátástalan helyzetben élő EU állampolgár sikeres jövőjének az alakításához.

A témát a MADOSZ egy rövid filmben is feldolgozta, melyet az alábbi linken keresztül tekinthet meg:
http://www.youtube.com/watch?v=lcRHZ108jFA

További információ:
Bényei Illés, Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke
20/390-2789


Címkék: esélyegyenlőség, Esélyek Háza, roma, szegénység

Vissza
A A A Vakbarát
< Május 2012 >
HKSCPSV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Hírek „Mélyszegénységi krízistérkép” mellett a „Pozitív példák térképére” is szükség van esély esélyház székesfehérvár mozgássérült látássérült vak hallássérült