Romákkal, romákról az újvárosi Esélyfórumon

2011-06-30 11:01:54
mail print
hir_1139_1_1309425788.jpg

hir_1139_2_1309424515.jpg

Illusztris helyszínen, Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzatának közgyűlési tanácstermében került sor a székesfehérvári Esélyek Háza megyei Esélyfórum-sorozatának aktuális rendezvényére június 29-én, szerdán.

A program során először Dr. Szatmári Éva, az Egyenlő Bánásmód Hatóság Fejér megyei referense ismertette az EBH munkáját, illetve a panaszfelvételi eljárás folyamatát, majd Kovács Kálmán, a dunaújvárosi cigány önkormányzat képviselője tartott előadást helyi konfliktuskezelési technikákról.

Ezt követően Hosszú János, az újvárosi CKÖ vezetője, illetve közelmúltbeli diszkriminációt elszenvedett és a fórumon megjelent roma család aktív részvételével élénk beszélgetés alakult ki az előadók, valamint a megjelent érdeklődők. Az eszmecsere során a résztvevők el-eltértek a rendezvény igazi céljától, azonban Róka Gyula moderátor minden alkalommal jó érzékkel terelte vissza a párbeszédet a megfelelő mederbe.

Kattintson a képre a galériáért!

A közel másfél órás fórum zárásaként Oláh Jánosné, az Életet az Éveknek nyugdíjas-szövetség képviselője ismertette a szervezet által megvalósítani kívánt közeljövőbeni idős-programokat.


Címkék: esélyegyenlőség, Esélyek Háza, Kistérségi Esélyegyenlőségi Fórum

Vissza
A A A Vakbarát
< Május 2012 >
HKSCPSV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Hírek Romákkal romákról az újvárosi Esélyfórumon esély esélyház székesfehérvár mozgássérült látássérült vak hallássérült